Hey folks, welcome to Ireland!

Hey folks, welcome to Ireland!

Welcome to Ireland! Igen, úgy volt, a fenekemen ülök decemberig. De az otthoni munka – bár kényelmes és tényleg hasznos – nem nekem való. Ahogy az ülő munka sem. Erre már sikerült rájönni. Viszont most ez van, de én mindig is olyan voltam, aki nehezen dönt 2 jó között és általában kitalál inkább egy olyan köztes megoldást, ami mindkettőt ötvözi. Meg amúgy is, mekkora véletlen, hogy barátnőm Írországban van fél évig Erasmussal és megbeszéltük már annó, hogy majd meglátogatom. Szóval kerestem olcsón repülőjegyet és már kész is volt; megyek Írországba.


Igaz, csak pár napról van szó, pontosabban november 17. és 21. közötti időszakról, plusz egy nap Pozsonyban hazafele, szóval 6 nap. Először is, ha már valaha néztél Dublinba repjegyet, tudod, hogy 60-80 ezer között mozog az áruk általában. Galwaybe szintén. Szóval megnéztem, hogy Dublinból hová lehet olcsón eljutni és láss csodát, Pozsonyba konkrétan töredékéért, tízezer körül találtam jegyeket. Oda már csak egy szintén elég olcsó flixbusz és kész is a budget utazás Írországba. Nyilván ez csak az utazási költség, de sokat számít. Mivel Galwaybe nem találtam ilyen olcsón jegyet, jobban megérte Dublinból átbuszozni oda, mivel barátnőm az ottani egyetemen tanult.

Itt már nagyjából 14 órája voltam úton, éppen Dublinból Galwaybe tartottam busszal, aznapra az volt az utolsó út. 

“I am irish, what’s your superpower?”

Az első benyomásom az volt, hogy mindenki kedves. Tényleg, már-már túl kedves és barátságos mindenki, ez így eléggé meglepett. Például nem kellett vadásznunk senkit, hogy megkérjük, lőjön már rólunk egy közös képet, hanem odajött egy random járókelő és felajánlotta, mert látta, hogy szerencsétlenkedünk.

Itt kaptunk segítséget a közös képhez, de ez annyira szép, hogy inkább ezt mutatom meg. Meg amúgy is, előtte nap este papot kellett hívni (erről majd később), szóval amúgy sem voltam túl esztétikus látvány. 

Úgynevezett “ír akcentus”

A másik, ami viszont kicsit a személyes fétisem, az az ír angol. Mármint a kiejtésük. Iszonyat jó szerintem és tudom, hogy nehezen érthető néha, de akkor is szeretem. Órákig elhallgatnám. Maximum mosolygok és bólogatok, ha nem értem.

Az a fránya kocsmázás

Ez csak egyike az első néhány kocsmának. Nyilván be kellett mennünk, mert hát ír kocsma, rock kocsma, meg úgy egyébként is; kocsma.

A harmadik, ami rögtön feltűnt és nagyon elvarázsolt, bár számítottam rá, az a hatalmas pubkultúra. Nem csak azokon az utcákon, amik eleve a bulinegyed közepén vannak, hanem mindenhol hangulatosak és jellegzetesek a kocsmák. Nem kell mondanom szerintem, hogy jártunk azért párban és nem tudnék választani, melyik volt a kedvencem.

Nem mondom, hogy nem éreztem késztetést a “Do not touch” tábla ellenére, hogy megtapizzam, de belém hasított a felismerés, hogy can’t touch this (tűűtürürü). Kérem szépen, a motorokat tiszteletben tartjuk. 

Galway girls

Az a bizonyos ír kávé. Nem ám csak úgy kávé meg whiskey összeöntve. Itt kérem komoly recept van mögötte. Tényleg más, mint amiket itthon lehet kapni. 

Szóval az első pár napot Galwayben töltöttük barátnőm „kolijában”. Namármost, ott nem nagyon vannak kollégiumok, a legtöbben albérleteznek, de vannak diákszállók, amik igazából tök drágák, mert közel vannak az egyetemhez és elég jó kis lakások. Szóval az első nap kirándultunk volna, de mivel valami gyomorfájósúristenhívjálpapot szinten szarul lettem, elnapoltuk a dolgot és csak sétáltunk egyet az óceánparton és elmentünk a városba este kajálni meg írkávézni. Mellesleg jól jött ki a dolog, mert mint kiderült, ritkán látni ilyen tiszta eget ott és mákunk volt, hogy elkaptuk a naplementét. Ja és nem mellesleg ettem osztrigát. Mindig is kíváncsi voltam rá, mert amúgy szeretem a tengeri cuccokat, de sosem jött velem szembe, szóval mindig elmaradt. Most viszont egy olyan helyen voltam, ahol elég nagy hagyománya van az osztrigahalászatnak, szóval miért is ne, kóstoljuk meg. Most elnézést attól aki szereti, de konkrétan olyan volt, mintha fognál egy marok tengervizet, beleturháznál és aztán ízlésesen, egy kis citromlével kiszopkodnád a tenyeredből. Szóval nem jött be.

Na jó, kiteszek én is egy képet a kajámról. Amúgy guszta volt az egész az osztrigán kívül, dehát ízlések és ficamok. 

Inishmore – ahol akár hobbitok is élhetnének

A tökéletes közös kép. Gyönyörű háttér, titokzatos sziluettek. Ráadásul a naptól nem látszik, ahogy épp eltorzult arccal könnyezek az óriási szél miatt. 

Az eltolt kirándulás is megvalósult az Aran Islandsre, Inishmoreba. Ennél vidékebbet elvileg keresve sem találni ott, szóval a természetjáró énem is kielégült, gyönyörű volt. A szigeten a pamut és a fudge a signature áru, nagyon jó minőségűek és ehhez mérten az áruk sem alacsony. Ja, hogy mi az a fudge? Én elsőre rávágtam, hogy karamell, mert úgy néz ki és az állaga is hasonló, de igazából házi csoki, ami ilyen puha állagúra szilárdul meg, nem keményre és van egy csomó féle ízben. Nagyon finom, ha találkozol vele, kóstold meg.

Ez a kép az ún. Seven churchesnél készült. A borult idővel csak mákom volt, de iszonyat jó hangulata van szerintem. 

A szigetet három módon lehet körbejárni. Bérelsz biciklit, póni húzta 4 személyes szekérrel mész vagy kisbusszal többen. Igazából mind király, viszont annyira hideg volt, hogy kénytelenek voltunk busszal menni. Nem bántuk meg, így megtudtuk nézni a legtávolabbi pontot is a szigeten. Mondjuk itt zárójelben megjegyezném, hogy azért eleve nem egy nagy szigetről beszélünk, pedig a három ide tartozó szigetből ez a legnagyobb, nagyjából olyan 1000 fős lélekszámmal.


A képen annyira nem jön át, de rohadt magasan voltunk ám. Meg iszonyat szeles is volt, konkrétan én egész nap nagjyából úgy szemléltem a világot, mint egy kócos póni, akinek a szemébe lóg a sörénye. 

Guinnes Storehouse? Guiness Storehouse!

Do not try this at home, kids!

Szóval Galway és Inishmore szuper, de hátra volt még Dublin. A gépem szerdán indult délután, így már kedd reggel átbuszoztunk Dublinba. Elfoglaltuk a hostelünket, vagyis inkább csak ledobtuk a cuccainkat, mert hivatalosan csak délután 2-től lehetett becsekkolni. Mindegy volt végülis, a táskákat le tudtuk rakni, úgyhogy irány a Guiness Storehouse. Hát, ez valóban egy olyan hely, amit ha ott jár az ember, semmiképp sem szabad kihagynia. Mondom az érveket:

  1. sör
  2. 7 emeletnyi sör
  3. a tetején sör vár
  4. egyik sem kőbambi
Nem a legelőnyösebb kép rólam, de a lényeg látszik. Ilyen volt a kilátás a gravity barból, bár kicsit esős volt az idő, de szépen be lehetett látni Dublint. 

Komolyra fordítva a szót, tényleg állati jól megcsinálták, minden emeleten mást mutatnak be a Guinessel kapcsolatban, van például magáról a sörkészítés folyamatáról egy emeletnyi info, van a szállítmányozásról és annak a fejlődéséről egy emelet, a reklámokról egy emelet, a végén pedig egy gravity bár vár, ahol panorámakilátás mellett fogyaszthatod el a korsó Guiness sörödet, amit dekoratív lánykák csapolnak pontosan 45 fokban. Bizony.

Indulhat a pubcrawl

Ez már a második kocsmában készült, a Peadar Kearney’s-ben. Kicsi, de annál hangulatosabb kocsma volt; egy srác énekelt egy gitárral kísérve. 

Miután kinézelődtük magunkat, visszamentünk a hostelbe most már tényleg elfoglalni az ágyainkat. Gyors tus, pikk-pakk kész is voltunk, indulhat a pubcrawl. Nem igazán terveztünk el semmit előre, annyi volt a biztos, hogy a Temple Barban kezdünk, aztán majd nézelődünk meg kitaláljuk. Hát elég keretesre sikerült azeste, ez volt a sorrend:

  1. The Temple Bar
  2. Peadar Kearney’s
  3. The Long Hall
  4. The Mezz Temple bart nem találtuk, vagy már bezárt, így e helyett; The Temple Bar újra
Meg ne tévesszen, csak azért vigyorgunk ennyire, mert előttünk az asztalon két pohár whiskey csücsül, méghozzá a Temple Bar saját, díjnyertes whiskeye.

 Kevésnek tűnik, de mindenhol bevágtunk legalább egy guinesst meg egy whiskeyt, meg igazából már zártak és úgy küldtek ki minket a végén, szóval így is kimaxoltuk. Egyébként egész korán záróra volt, talán hajnali 1-2 körül lehetett. Mindenesetre teljesült az az álmom, hogy egy ízig vérig ír kocsmában ír élőzenére igyak és ugráljak. DONE!

Ha már keretes szerkezet, akkor újra Pozsony

Másnapra csak az éledezés maradt, meg hogy kijussak a reptérre. Elmentünk kajálni egyet, aztán délután fájó búcsút vettünk egymástól. Nekem még nem ért véget az út, mivel Pozsonyban töltöttem egy éjszakát. Egy party hostelben, a Patio-ban foglaltam egy ágyat, este 11-re értem oda. Welcome drink, szobakulcs, ágynemű, törcsi, ennél többet nem is kérhettem volna aznap estére. Igaz, estére már nem sok erőm maradt, de a másnap felét is ott töltöttem és iszonyat jó kis hostel, ha Pozsonyban szálltok meg, mindenképpen ajánlom. Jó árban is van, sok érdekes arccal tudsz találkozni, akik a világ minden tájáról jöttek és nem mellesleg bulikat és egyéb programokat is szerveznek szinte minden napra. Ja és a belvárosban van. Win-win.

Ez a hostel “nappalija” volt, ahol lehetett gépezni, filmezni, társasozni, dögleni, akármit csinálni. Innen melóztam utolsó nap délelőtt. God bless the free wifi. 

Pozsonyból már csak haza kellett buszozni másnap. Igazából nem tudok konklúziót levonni, mert eddig akárhol jártam, minden helybe beleszerettem és kijelentettem, hogy én itt fogok lakni. Most is ez történt, de Evi már például nem is veszi ezeket a kijelentéseimet komolyan, mert mindig kijelentek valami hasonlót. Aztán kitudja, lehet tényleg mindenhol lakni fogok egy kicsit. Vagy nem. Ez is majdkiderül. Mint ahogy az is, hogy mi lesz a következő pár hónapban. Ízelítőleg annyit, hogy a hajós kirándulásom után elkezdett foglalkoztatni a bartender szakma és elkezdtem egy tanfolyamot, amit hamarosan be is fejezek. A cruiseshipes post végén említettem, hogy Malajziába tervezek lelépni decemberben recepciósként, így viszont sajnos maradnom kell még a fenekemen legalább február végéig, addig csendes élet van, utána viszont az óceánjárás felé is kacsingatok majd. Szóval megint nem úgy alakul semmi, ahogy terveztem, de hát pont ez a szép benne, nem igaz?

További fotókért csekkold az Instagram oldalunk!

Tetszett a cikk? Értékeld vagy ajánld az ismerőseidnek!

A szerzőről

Mesi

Állatbolond, motormániás biológus, amatőr fotós és blogger, nem mellesleg tudok három labdát dobálni. Egyszerre.

Válaszolj

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Mi

Hali!

Mesi és Evi vagyunk. Ha csak tehetjük, mászkálunk, utazunk, felfedezünk, egyszóval: megyünk. Valahová mindig. Ebben a blogban pedig igyekszünk megőrizni ezeket a kalandokat. Ha olvasnál még rólunk, katt ide!

Facebook